Misi

ÜGYVEZETŐ

Eredeti szakmám újságíró és elemző. Az AirBnb-vel nem sokkal annak az elindulása után, 2010-ben találkoztam. Először csupán egy érdekes kereset kiegészítési lehetőségnek tűnt kiadni a belvárosi lakásom egyik szobáját, de hamar ennél sokkal többet kezdett jelenteni nekem. Megoszthattam az otthonom számtalan érdekes emberrel, akik a világ minden tájáról jöttek, hogy igazán belevessék magukat Budapest közepébe. Ekkor tudatosult bennem, hogy nagyon sokan nem azért jönnek hozzám, mert ez olcsó, hanem legalább annyira azért, mert egy sokkal személyesebb élményre vágynak, mint azt egy hotel kínál számukra. A jó tapasztalatok és a sikeres működés hatására úgy döntöttem, hogy érdemes mindezt nagyobb léptékben, immár lakásokat kiadva végeznem.

Míg a személyesség és a vendégszeretet adott volt, az időbe telt, hogy megtaláljam a megfelelő lakásokat és kollégákat, ahhoz, hogy kiemelkedő minőségű szolgáltatást tudjunk mindenhol és mindenkinek nyújtani. Ma már kizárólag közép és felső kategóriás lakásokat adok ki egy növekvő csapat élén, de továbbra is küldetésemnek tekintem, hogy az idelátogatók megkapják azt a plusz személyességet általam és kollégaim által, amit a kezdetekben megadtam nekik, mikor még csak a saját szobámat adtam ki. A célom most azt, hogy ezt a sztenderdizált minőségű, de egyben személyes lakáskiadást még szélesebb körben meghonosítsam, biztosítva a legteljesebb élményt a vendégeknek, és egyben kiemelkedő megtérülést a lakástulajdonosoknak.