Mit jelent a felelős lakáskiadás nálunk?

Alapelvünk, hogy a legmagasabb minőségi munka mellett, ugyanakkora hangsúlyt fektessünk arra is, hogy felelősen tevékenykedjünk. Felelősen ügyfeleink felé, felelősen a vendégeink felé és nem utolsó sorban felelősen a lakókörnyezetünk iránt is.

Ez igaz a legelső pillanataktól: csak olyan lakásnak az üzemeltetését vállaljuk el, ahol tudjuk, hogy a várható hozam meghaladja azt, amit hosszútávú kiadással el lehetne érni a jutalékunk levonása után is.

A kiadás során is kiemelten ügyelünk arra, hogy a lakásban ne keletkezzen kár és az folyamatosan kiváló állapotban legyen. Talán nem véletlen, hogy az öt éves működésünk során több mint ezer vendég fogadása után minimális számú probléma fordult elő és ezek sem voltak óriásiak a kár pedig szinte mindig megtérült. Akik tényleg semmi kockázatot nem akarnak vállalni, azok számára elérhető egy olyan csomagunk, amelyben mi magunk vállalunk minden felelősséget bármilyen esetleges kárért és gondoskodunk az azonnali helyreállításáról.

A most a sajtóban negatív élű híradás ellenére amely nagyrészt a hostelek világát keveri össze a miénkkel, mi hiszünk abban, hogy a rövidtávú lakáskiadás nem csak a közvetlen érintettek számára jelent pozitívumot, de a tágabb környezetnek is, mert ez az utazási forma nagyrészt egy olyan réteget vonz, amely nem csak a nagyobb látványosságokra kíváncsi, de szeretné a város minden részletét megismerni és így szimbiózisba kerülni úgy az itt lakókkal mint a helyi vendéglátással, iparral és kiskereskedelemmel, fellendítve ezeket. Minden vendégünknek azért külön is felhívjuk a figyelmét, hogy egy lakóházba és lakóövezetbe érkeztek. Ennek és persze a folyamatos személyes kommunikációnak és fogadtatásnak köszönhetően a problémák száma egészen minimális a lakásainkban és kiváló a viszony a szomszédainkkal is általában. Számukra is éjjel-nappal elérhetőek vagyunk így ha esetleg mégis bármi történne a problémát azonnal tudjuk megfelelően kezelni.